Versenykiírás 

2024 tavaszán lesz a 3. Satöbbi Kupa. A versenykiírás 2024 januárjában jelenik majd meg itt. Az alábbi információk a 2. Satöbbi Kupára vonatkoztak. 

2. Satöbbi Tájékozódási Túraverseny

Hosszú idő után újra indulhatnak az érdeklődők baranyai szervezésben megrendezésre kerülő tájékozódási túraversenyen.

2022-ben volt két túravezetői tanfolyam, melyet a Somogy, Tolna, Baranya megyei természetjáró szövetségek támogatásával rendezett a paksi Demeter Egyesület. A neve STB túravezetői tanfolyam lett. Az ezüstjelvényes túravezető-jelöltek 2022 nyarán gyakorló feladatuk keretében szervezték meg az 1. Satöbbi Kupát. Ezt a hagyományt szeretnénk mi, 2022-ben végzett túravezetők folytatni. Fő célunk újraindítani a baranyai szervezésű tájékozódási túraversenyzést a Mecsekben.

Helyszín

  1. március 25. (szombat)

Találkozó, versenyközpont: Pécsbányai Közösségi Ház (7627 Pécs, Gesztenyés u. 17.)

Az első rajt 8 órakor, az utolsó 10 óra 30 perckor lesz.

A találkozó helyszínének megközelítése: gépkocsival (parkoló korlátozott számban van), vagy a 40-es busszal a Főpályaudvarról (https://mobilitas.biokom.hu/menetrend).

Rendezők

Baranya Megyei Természetbarát Szövetség és a Demeter Egyesület

Satöbbi Kupa szervezői

főrendező: Szuhán-Glass Beáta – +36 20 928 99 28

szervezők: Szutor András (B pálya)

Szuhán-Glass Beáta (B pálya)

Fenyves Angelika (EC pálya)

Balázs Róbert (EC pálya)

Kuttor Eszter (KC pálya)

Polgár Tamás (KC pálya)

Anisity-Rokolya Krisztina (Cs pálya) 

Balogh Bettina

Szász Tamás

 

Ellenőrzőbírók/mentorok:

Tóth Klára

Jakab Albert

Jakab Éva

Pánovics István

Kategóriák

A négy kategória közül minden természetjáró találhat magának valót.

A kezdő kategóriák valójában kirándulások, és remek alkalmak a természet szépségének élvezetére és közben a tájékozódási gyakorlat csiszolgatására. A haladó kategóriákban pedig összemérhetik tudásukat a tapasztalt versenyzők.

„B” kategória

Középfokú: tájfutótérképen, bontott távú verseny, tájékozódási feladatokkal nehezített versenypályák, az időmérő állomások között kötött menetidővel, 2-4 fős csapatok és egyéni versenyzők részére. 

Táv: ~7 km (légvonal), szint: 350 m. 

(Külön díjazzuk legalább 3 induló csapat esetén az IFI kategóriát. “B” kategóriában ifinek számítanak a középiskolás, gimnazista, szakiskolás tanulók.)

Emelt (tájfutótérképes) C kategória (EC)

Alapfokú: tájfutótérképen, bontott távú verseny (2-4 fős csapatok részére), az időmérő állomások között kötött menetidővel, közvetlenül utak mellett található ellenőrzőpontokkal + elméleti kérdések megoldásával. Alapszintű tájékozódási feladatok megoldása szükséges. 

Táv: ~7 km (légvonal), szint: 300 m. 

(Külön díjazzuk legalább 3 induló csapat esetén az IFI kategóriát. “EC” kategóriában ifinek számítanak az általános iskolás tanulók.)

Kiránduló (turistatérképes) C kategória  (KC)

Alapfokú: turistatérképen, útvonalleírással segített, bontott távú verseny (2-5 fős csapatok részére), az időmérő állomások között kötött menetidővel + elméleti kérdések megoldásával.  A „kiránduló C” kategória végig jelzett turistaúton halad.

Táv: ~10 km, szint: 280 m

Családi kategória

A családi kategóriában olyan családokat várunk, ahol a legkisebb túraversenyző 6 évesnél fiatalabb. A távot és a szintidőt hozzájuk méretezzük, lesz idő nézelődésre, de természetesen nem maradnak el a bóják a szúróbélyegzővel ezen a pályán sem. 

Tájfutótérképen, részben útvonalleírással támogatott, bontott távú kalandos verseny (2-5 fős csapatok részére), az idő nem számít, és számítani lehet valamilyen mesés feladatra is. A térképen rajta lesz a turistatérkép részlete is, ha valaki azt jobban szereti.  

Táv: ~2-3 km, szint: elhanyagolható. A részvétel a fontos.

Nevezés, nevezési díj

Kedvezményes előzetes nevezési lehetőség 2023. március 20-ig az alábbi weboldalon: https://satobbikupa.hu/nevezes/ 

Érdeklődni e-mailben: stbkupa@gmail.com e-mail címen lehet.

 

Nevezési díjak:

2023. március 20-ig történő nevezés esetén:

  • felnőtteknek 18 éves kor felett 2.000 Ft/fő
  • diákoknak 14-18 éves kor között 1.000 Ft/fő
  • gyerekeknek 6-14 éves kor között 500 Ft/fő
  • gyerekeknek 6 éves kor alatt ingyenes

2023. március 20. utáni előnevezés, valamint helyszíni nevezés esetén:*

  • felnőtteknek 18 éves kor felett 3.000 Ft/fő
  • diákoknak 14-18 éves kor között 1.300 Ft/fő
  • gyerekeknek 6-14 éves kor között 700 Ft/fő
  • gyerekeknek 6 éves kor alatt ingyenes

A nevezési díjat két módon lehet kiegyenlíteni:

  1. Előzetes egyeztetés alapján banki átutalással.
  2. A verseny helyszínén, indulás előtt.

* Helyszíni nevezésre természetesen a maradék térképek erejéig lesz lehetőség. 

Feladatok

A „C” kategóriák elméleti kérdései részben tájékozódási ismeretekről, részben jellemzően a verseny helyszínének állat- és növényvilágáról, nevezetességeiről szólnak. Ha nagyon ráérünk, nem riadunk vissza valami gyakorlatias számítási, térképismereti kérdés kidolgozásától sem.

Térképek

A versenyen minden „B” kategóriás csapat két darab berajzolt térképet kap. A csapatonként két darab térképen kívül, előzetesen jelzett igény szerint plusz, berajzolt térképet térítés ellenében biztosítunk. A plusz térkép ára: 300 Ft/db.

Az emelt C kategória csapatai csapatonként egy-egy tájfutótérképet kapnak. Előzetes kérés alapján plusz egy térkép kérhető. A plusz térkép ára: 300 Ft/db.

A kiránduló C kategóriában a pályát tartalmazó térképvázlatot adunk, a csapatonkénti saját turistatérkép indokolt. 

Kötelező felszerelés

Tájoló, íróeszköz, óra, elsősegély csomag. A „B” kategóriáknál körző, vonalzó, szögmérő is.

Minden kategóriában ajánlott a turistatérkép. Kiránduló „C” kategóriában a Mecsek turistatérkép szintén ajánlott.

Kiegészítő rendelkezések

Vitás esetekben irányadó a Magyar Természetbarát Szövetség Versenyszabályzata (2007. évi módosított kiadás). Óvás írásban, a csapat célba érkezését követő egy órán belül nyújtható be a versenybíróság elnökéhez, az óvási díj, 5.000 Ft egyidejű megfizetésével.

A versenyen való induláshoz sportorvosi engedély nem szükséges, a versenyen mindenki saját felelősségére indul. Kártérítés a verseny rendezőitől semmilyen címen nem igényelhető.

Díjazás

Kategóriánként az első, második és harmadik helyezést elért csapatok tagjai érem díjazásban részesülnek. Minden kategória első helyezett csapata véglegesen elnyeri a kategóriájának megfelelő kupát. Az eredményhirdetés tervezett időpontja délután 16 óra. A versenyen induló minden résztvevő megkapja a verseny jelvényét.

Ne feledjétek, nem feltétlenül a győzelem, hanem a részvétel a fontos!

Szolgáltatások

A versenyközpontban csomagmegőrzés lesz, a célban pedig meleg ital, zsíros kenyér vár majd minden versenyzőt (kérjük, hozzátok a saját bögréteket, poharatokat magatokkal, így együtt is teszünk valamit a környezetvédelemért).

Záró

További információk: stbkupa@gmail.com

Mindenkit szeretettel várunk!

Satöbbi Kupa szervezői, a BMTSZ és a Demeter Egyesület

Lábjegyzet

* A rendezők a programváltoztatás jogát fenntartják!
** A nevezéssel egyidejűleg a Versenyzők tudomásul veszik, hogy a rendezvény ideje alatt felvételek készülhetnek, a képek és felvételek készítéséhez és felhasználáshoz hozzájárul. Tudomásul veszi, hogy a róla készült képeket, felvételeket médiában promocós célra felhasználhatjuk. Abban az esetben, ha egy valamely csatornánkra felkerült fotó levételét ennek ellenére mégis kéri, úgy azt a stbkupa@gmail.com e-mail címen teheti meg.

Impresszum

Adatkezelés

Kapcsolat

Follow Us