Klárival interjú

A Satöbbi Kupa főmentorával, Tóth Klárival készített interjút Kriszta. Klári nemrég adta át a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség elnöki stafétabotját. Ez azonban nem jelenti, hogy az értékes, fontos ügyeit ne vinné tovább.

Satöbbi: Mesélj, kérlek a kezdetekről, a tanítói pályádról, a természethez való kapcsolódásodról.

Klári: Érdekessége az én utamnak, hogy egy munkahelyen töltöttem az egész életem, a pécsi Bártfa Utcai Általános Iskolában. Tanítóként kezdtem a pályám, igazgatóként fejeztem be. Nekem az a szerencsém volt, hogy egy olyan helyre kerültem, ahol nagyon jó szellemiség volt, kiváló tantestület és vezetés. Az iskola a Havihegy keleti lejtőjének alján van, onnan 10-15 perc sétára már az erdőben lehetett lenni. Osztályfőnökként szerettem a szabadidőmet a gyerekekkel tölteni, és ezt összekapcsoltam az akkor előirányzott egyéb nevelési feladatokkal. Így jött az életembe a természetjárás. Később, amikor igazgatóhelyettes lettem, hiányoztak a gyerekek, így 1986 környékén, amikor elkezdtek népszerűsödni a diáksportegyesületek, szövetségek – megalapítottunk egy természetjáró csoportot. Ennek köszönhetően egyre több kezdeményezés, verseny, túramozgalom eljutott hozzám, megismerkedtem Strasser Péterrel, aki mai napig aktív vezetőségi tagja a BMTSZ-nek. Bevontak az akkori megyei szövetségi feladatokba, programok szervezésbe – így ismertem meg és kerültem bele a szervezett természetjárásba. Innen egyenes út vitt tovább, 1993-ban bronzjelvényes, majd ezüstjelvényes túravezető lettem. 

Satöbbi: Milyen élményeid vannak a természetjáráshoz kapcsolódóan?

Klári: Nagyon sokfelé jártunk a gyerekekkel, a Mecsekben, vándortáboroztunk az ország szinte összes táján. Összekapcsolódtunk a Szivárvány Gyermekházzal, melynek – és Varga Ferinek – köszönhetően kisebb létszámú gyereksereggel voltunk Erdélyben, a Szlovák Paradicsomban, a Magas Tátrában.

Azt szoktam mondani, az életemnek két nagyon szerencsés fordulata volt. Egyrészt a munkahelyemre is nagyon szerencsésen rátaláltam, mert igazi pedagógiai műhely volt, élveztem, nem volt öt olyan nap, amikor nem jó kedvvel mentem munkába. Nagyon tudtam szeretni. Másrészt, hogy a szabadidőmben rátaláltam a természetjárásra. Ez igazán nagy ajándéka az életemnek, leginkább az, hogy a kettőt harmóniában együtt tudtam megélni. Mindenkinek ezt kívánom, hogy valahogy így találja meg az életében az értékes dolgokat.

Satöbbi: Jó hallgatni azt, mennyire tiszta szeretettel beszélsz a hivatásodról, a természetről és a gyerekekről. A gyerekekre picit visszatérve, te láttad eredményét, hatását rajtuk a természettudatos nevelésnek?

Klári: Hát igazság szerint az én oldalamról, a felnőttek oldaláról nézve volt ennek igazán kézzelfogható hozadéka. A megismerés. Azt szoktam mondani, hogy tíz évig taníthatjuk a gyerekeket az iskolában, meg beszélgethetünk velük a folyosón, de ha elvisszük őket egyszer táborozni, akkor sokkal többet megtudhatunk róluk. Ezeket aztán használhatja az ember a nevelésben, oktatásban. A másik oldala, a gyerekek oldala nem mindig fejeződik ki, vagy nem azonnal. Sokszor csak évek múlva jelenik meg tudatosan az a természetszeretet, amit ott magukba szívtak. Amikor látom, hogy volt tanítványaim felnőttként természetet járnak, hogy viszik a gyermekeiket az erdőbe, hogy a volt tanítványaim szülei kéktúrázásba kezdenek, akkor attól nagyon boldog tudok lenni. Azt hiszem, hogy ez az igazi visszaigazolás számomra.

Satöbbi: A 2. Satöbbi Kupa kapcsán beszélgetünk. Neked hogyan jött az életedbe a tájékozódási túraversenyzés, milyen kapcsolódásaid vannak ehhez?

Klári: A szervezett természetjáráshoz hasonlóan a tájékozódási túraversenyzést is egy folyamatként fogtam fel az életemben. Ahogy nőttek a tanítványaim, többet szerettem volna nekik adni az „egyszerű” természetjárásnál. A tájékozódási versenyzés adott nekik egy kis pluszt, feladatokat, térképismeretet és rengeteg élményt, amit napokkal, hetekkel később is emlegettek. Ha érzést kötök ehhez az időszakhoz, akkor az az izgatottság, a büszkeség és egy pici aggódás. A gyerekek egyedül voltak kint a terepen, mindenkinek nagy öröm volt a célba érkezés. Nagy áldás a pályámon, hogy soha senki nem veszett el, nem volt nagy eltévedés és soha nem ért komolyabb baleset senkit.

A tájékozódási túraversenyzést magam már csak akkor próbáltam, amikor elszakadtam a gyerekektől. Na de attól fogva nagyon élvezem! Van egy párfős kis csapat, akikkel emelt C kategóriában indulunk a környékbeli versenyeken.

A tájékozódási versenyek kapcsán eszembe jutott egy kedves emlék, amikor az egyik, Mátrai Gáborék éjszakai túráján indultunk a gyerekekkel, emlékeim szerint április eleje környékén. A célba érkezést éjfél tájékára terveztük a Remete-rétre, ahova jöttek a szülők a gyerekekért. Na és bejött a hóesés! A sofőrök alig bírtak feljönni értünk az autóikkal. Mindenki autót tolt a behavazott éjszakán, még Nagy-Bandó András is. Nagyon sok élményem van, és itt be is fejezem, mert sose tudnám abbahagyni a felelevenítéseket.

Satöbbi: Én szívesen hallgatom, miattam nem kell befejezni! Pont ez a nagy lelkesedés és rajongás vonzott be engem is, hiszen tanítottál a bronzjelvényes túravezető-képzésen engem. Hogyan kapcsolódtál be az oktatás ezen területébe? 

Klári: Önkéntes munkával. A természetjárás nem csak arról szól, hogy reggel kimegyünk az erdőbe, délután hazamegyünk és jól érezzük magunkat. Sokkal többről szól. Arról, hogy ez egy olyan tevékenységrendszer, amiben önkéntesek dolgoznak. Mert a fák se úgy nőnek, hogy rajtuk vannak a jelzések, annak a rendszerét is valaki gondozza és kitalálja, a jelzéseket felfrissítjük vagy újakat festünk. Ezeket a tevékenységet túravezetők, lelkes jelentkezők végzik. Ezért is fontos a túravezető-képzés, ami alapvetően minden megyei szövetség életében jelentős helyet foglal el. Itt, a BMTSZ keretein belül a szomszédos megyékkel együttműködve ez nagyon jól működik, van egy kialakult ritmusa. Jakab Éviékkel felváltva rendezzük a bronz- és ezüstjelvényes képzésket.

Az oktatásban való jelenlétem másik aspektusa az MTSZ oktatási rendszere, ahol a 2010-es évek közepétől tevékenykedem. 2018-as év hozott kisebb változást, amikortól már Bánhidi Árpival együtt munkálkodtunk, 2020-ban pedig Jakab Évi is jelentkezett, és ők munkálkodnak a mai napig az MTSZ oktatási rendszerének megújításán. A csatlakozásuk óta eltelt 4 év, és most éreztem azt, hogy teljesen át tudom adni a stafétabotot.

Satöbbi: Úgy gondolom, nagyon sok olyat tettél, ami gazdagította a természetjáró közösséget, nyugodt szívvel tudod átadni a feladatokat és ezáltal csökkenteni a stresszforrások számát. A Dél-Dunántúli Regionális Természetbarát Szövetségnek viszont még az elnöke vagy. 

Klári: Igen, 2024-ig én vagyok még az elnök. Azt tudni kell, hogy a rendszerváltást követően szigorodtak a civil szervezetek életét szabályozó törvények, így komoly adminisztráció és bürokrácia vonatkozik ezekre a szervezetekre is. Az akkori megyei szövetség vezetősége úgy gondolta, hogy amúgy is jó kapcsolatban vagyunk évtizedek óta a két szomszéd megyével (Tolna és a Somogy), szóval ezt egy közös szövetségben erősítettük meg. Így tanulni tudunk egymástól, tapasztalatokat tudunk megosztani és megsokszorozzuk az élményeinket is. A mindennapokban ugyan nem jellemző, hogy napi szinten együtt dolgozunk, de vannak olyan programjaink, amik már hagyománnyal bírnak. Talán az egyik legkedvesebb számomra az éves regionális találkozó – ha tehetjük évente megszervezzük, nyilván ezt a covid felülírta az utóbbi években. Jó dolog a regionalitás, és szeretnénk, hogyha nem lazulnának a kapcsolatok a jövőben sem.

Satöbbi: Végül azt áruld el nekem, hogy mik a terveid? Mire fogod fordítani ezt a sok pozitív életenergiát és szeretetet?

Klári: Az a tervem, hogy a Satöbbi Kupát nagyon szeretném segíteni. Ezenkívül arra figyelek tudatosan, hogy növeljem a tevékenységeimnek azon részét, amik kedvemre valók. Fokozatosan adom át az adminisztrációs kötelezettségeket az utódoknak, és egyre többi időt teremtek annak, hogy ne kelljen kinyitnom a számítógépem napokig. Egész magánéletemben szerettem utazni, szeretek a mai napig, távolabbi vidékekre, hegyekbe, külföldre látogatni. Jelenleg minden hétfőn túrázom egy olyan csoporttal, ahol nálam egy kicsit idősebbek vannak, így biztos vagyok benne, hogy jól bírom a tempót tartani. 

Tagja vagyok két egyesületnek is, őket tudatosan választottam. A Jancsi Attila által vezetett Dráva Természetbarát Sport Egyesületnek, ahol összetartó közösség van, és jók a programok is. Mindig is közösségpárti voltam az iskolában is, szerintem az egyik fő érték, hogy legyen összetartó erő a gyerekek és a felnőttek csoportjában is. Atikáéknál én ezt élem meg. A másik egyesület a Mecsek Egyesület, ahol azért vagyok tag, mert a város életében, kultúrtörténeti életében nagy szerepet játszott az egyesület az 1891-es megalakulása óta. Akárhova megyünk a Mecsekben, mindenütt azt a nagyszerűségét tapasztaljuk, hogy a 19. század végén éltek emberek, akik olyan szellemiségűek voltak, hogy vagyonukat, örökségüket abba fektették, hogy a város lakóinak pihenőhelyeket, kilátókat építsenek. Ez olyan örökség, amit őrizni kell és hirdetni.

Satöbbi: Túrát esetleg vezetsz még?

Klári: A szövetségi tagságom, valamint elnökségem óta évtizedekig vezettem két emléktúrát. Az egyik a Rockenbauer-emléktúra, ami szívügyem volt, mert nagyon nagy példaképnek tekintem, és igyekeztem mindent megtenni, hogy mindenki megismerje itt a megyében. A másik egy Baranyai Aurél nevű gyógyszerész, gyógynövénykutató emlékére vezetett túra, ami mindig január első szombatján van. Ez az emléktúra azért igazán gazdagító, mert a segítségével egy olyan családot ismertem meg, ahol sok tanulnivaló van a családi összetartásról, az egymás értékeinek a megbecsüléséről.

Ez a két emléktúrám van, amiből a Rockenbauer-emléktúrát átadtam Schóber Józsefnek, a Baranyi Aurél-emléktúrát pedig amíg az egészségem engedi, vezetni fogom. Úgy vélem a mozgás és a természetjárás, az ember utolsó aktív pillanatáig része kell, hogy legyen az ember életének.

Klári ezzel engedett utamra, hogy „Majd vonjál gyököt, légyszi. Ne haragudj, most nehéz dolgod lesz, mert eléggé nem a kérdések sorrendjében, meg a kérdésekre válaszoltam, és nagyon sokat beszéltem. Csak egyszerűen és röviden, jó? Ezt az érzelmi részét, ezt tartsd meg magadnak. Úgy érzem, hogy ez egy nagy érzelmi gombóc ez az egész, úgyhogy nem tudok reálisabb lenni.” 

És én milyen hálás vagyok, hogy nem volt Klári reálisabb!

[Kriszta]