Az úgy volt…

Az úgy volt, hogy nemrég még lelkes amatőrként jártuk a természetet, csodáltuk szépségét. Októbertől azonban már büszke túravezetőként szervezzük lelkesen a szívünk csücskét, a Satöbbi Kupát!

Az első

Kérdezhetnétek, hogyan lesz második a Satöbbi Kupa, ha kezdők vagyunk. Az úgy volt, hogy a dél-dunántúli túravezetői tanfolyamra jártunk 2022 márciusától októberig, amit a Somogy, Tolna, Baranya megyei természetjáró szövetségek támogatásával rendezett a paksi Demeter Egyesület. Ebből jött a satöbbi. Somogy, Tolna, Baranya – tehát STB. Elég egyértelmű rövidítés, bár nekem ez csak a tanfolyam végén, a vizsga után vált világossá…  Senki nem szólt róla. Ezért gondoltam, én időben szólok. A féléves képzés során az elméleti előadások és otthoni tanulás mellett sok gyakorlati feladatunk is volt: gyalogoltunk nappali és éjszakai közös gyakorlótúrákon, teljesítménytúráztunk, jelzést festettünk és tájékozódási túraversenyeztünk. A képzés során az ezüstösök a nyári táboruk keretében megszervezték az Abaliget melletti erdőben az 1. Satöbbi Kupát.

Az 1. Satöbbi Kupáról olvassátok el az eredményértesítőt, egy rövid kivonat a hangulathoz: 

„A történeti hűséghez tartozik, hogy az 1. Satöbbi Kupa (amin kupát nem is osztottunk) egyedi verseny volt: a Satöbbi bronzjelvényes túravezető-képzés tanfolyam tanulóinak kérésére rendeztük – mert úgyis éppen ráértünk, és jókor voltunk jó helyen. Abaligeten 2022. július 14. és 18. között ezüstös tábor volt, melynek egyik célja a tájfutótérképes tájékozódás volt.

A verseny egyedisége a létrejötte körülményeiben ki is merült, minden más tekintetben a Satöbbi Kupa a szokásos tájékozódási túraversenyekkel egyenértékű volt, a szokásoson belül a Bakancsos Atom Kupák hagyományait követte. A versenyre megjelent kereslet miatt csak kezdő kategória volt, okulásul az EC pálya pontjait az alábbiakban sorra vesszük…” 

1. Satöbbi Kupa eredményértesítője

A második

A tanfolyam lezárását követően egyértelmű volt számunkra, hogy ezt a hagyományt folytatni szeretnénk. Sőt mi több! Küldetésünk visszahozni a Mecsekbe a helyi kezdeményezésű és szervezésű tájékozódási túraversenyeket hagyományteremtő céllal.

Mindehhez bronz- és ezüstjelvényes túravezetőkből egy fantasztikus csapat állt össze. 2022 év vége óta tervezünk, szervezünk, egyeztetünk, gondolkodunk, terepet bejárunk, minden szabadidőnket azzal töltjük, hogy a lehető legjobb versenyt rendezzük meg. Egy maroknyi szervező óriási lelkesedéssel, és néhány jószándékú, igen tapasztalt mentor, akik hagynak minket szárnyalni, olykor kiigazítják apró eltévelyedéseinket, vagy többnyire „csak” szakmai irányítást adnak a túraverseny-rendezésben kezdőnek számító csapatunknak.

A rendezőkről információmorzsákat olvassatok a rólunk menüpontban: Rólunk

Végül,  de nem utolsósorban, szeretnénk a segítőinket is kiemelni, akik nélkül azért nehezebb lenne a dolgunk! A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség (a verseny főszervezője), valamint a Demeter Egyesület.

 A BMTSZ célja az ezerarcú helyi szervezetek, szakosztályok, egyesületek, baráti társaságok összefogása. A saját tagságuk számára szervezett tevékenységek mellett rengeteget hozzátesznek a szervezett természetjárás brandjének emeléséhez. Nyílt túrákat hirdetnek, túravezetőket képeznek, találkozókat szerveznek, karbantartják a baranyai, közel 1.300 km hosszú turistautak jelzéseit. Értékrendjüket hűen tükrözi az a hozzáállás, hogy a 2. Satöbbi Kupa mögé álltak szakmailag.

A DEMETER Egyesület pedig egy több mint 10 éves Tolna megyei egyesület, melynek egyik fő célja a természetjárás mint hasznos szabadidős tevékenység népszerűsítése, szívügyük pedig a tájékozódás.

Azt érezzük, hogy mindenki nyitottan áll hozzánk, a versenyhez, a kezdeményezésünkhöz. Talán az egyik legfontosabb útravalót Benczes Gábortól kaptuk. Csináljuk kitartással, szabad szívvel, teljes lelkesedéssel. Mert ezt csak úgy lehet. Hát mi így csináljuk!

Találkozunk március 25-én, Pécsbányán. Ott kiderül, mire jutottunk. Gyere te is a Satöbbi Kupára!

[Kriszta]

Fotó: Az örök klasszikus: A 2. Satöbbi Kupa rendezői közül négyen szerkesztési feladatot végeznek a verseny rajtjában