Az emberek a túraversenyek mögött
2023-ban ismét lesz baranyai rendezésű tájékozódási túraverseny. Kíváncsiak voltunk az elődeinkre: két olyan rendezővel készítettünk mininterjút, akik hosszú évekig benne voltak a sűrűjében, Benczes Gáborral és Márton Zoltánnal.
Benczes Gábor
Először Benczes Gáborral beszélgettem, aki a kezdetektől a közelmúltig szerepet játszott a természetjárás sportjában.
Satöbbi: Korábban egy évben négy-öt baranyai verseny is volt, végül már csak az ElSant Kupa maradt, 2011-ben rendeztétek az utolsót.
Gábor: Igen, ez a 15. ElSant Őszi Kupa volt. Nem volt szándékos a jubileumi befejezés, de jól jött ki a kerek évszám, és végül is az is mondható, hogy a csúcson hagytuk abba: tény, hogy a versenyt szerették a résztvevők, űr maradt utána. Főleg azért, mert valóban hosszú évekig 4-5 baranyai verseny volt.
Satöbbi: Ezt mindkettőt meg tudjuk erősíteni. De nem csak az Őszi ElSant Kupa szervezésében vettél részt.
Gábor: Az ElSant volt az úgynevezett „saját” versenyem, amihez a vállalkozásom adta a nevet is, de természetesen az „új típusú” versenyek kezdete óta részt vettem a tájékozódási túraversenyek szervezésekben. A baranyai versenyekhez szinte mindegyikhez volt közöm. Volt olyan időszak, amikor éveken keresztül mind a négy verseny rendezésében részt vettem, besegítettem: Tavaszi Kupa, Tubes Kupa, Nyugati Mecsek kupa, ElSant. Eredendően a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség fogta össze a rendezéseket, Baronek Jenő vezetésével. Utóbb a Csellengő kiforrta magát, Geisz Feriék önállósodtak. Az ötödik verseny, a PITE Kupa eleve önálló esemény volt, a PITEseké. Ebben Márton Zolinak nagy szerepe volt.
Satöbbi: Ez mikor volt, amikor a versenyek indultak?
Gábor: Az országos bajnokság 1998-as indulása előtt úgy két évtizeddel elkezdődtek már ezek a versenyek, igen, a ’80-as évek elején. Országosan nézve ez Asztalos Gyuri bácsi, Georgiades Gábor időszaka. Tájfutótérképet mi kezdtünk a túraversenyzésben folyamatosan használni, bár úgy rémlik, hogy Nándi bácsiék is mintha tájfutótérképet használtak volna. Azt megelőzően turistatérképes versenyek voltak inkább, azokat túravezetési versenyeknek nevezném. Vagyis a mai típusú tájékozódási túraversenyeket mi kezdtük el a Mecsekben. Tavasztól őszig volt négy-öt verseny. Sokáig a Tavaszi Kupa (a pumuklis verseny) volt az év első versenye, általában március utolsó szombatján. Aztán a ’90-es évek végére, amikor a bajnokság is indult, nagyon sok verseny lett az országban, a bajnokságban is 18-20 verseny szerepelt, akkor az újonnan induló Bakancsos Atom Kupa ment a Tavaszi Kupa elé, március második hétvégéjén talált magának helyet. Szóval kezdtük tavasszal, és úgy volt eleinte, hogy sokáig az ElSant Őszi Kupa volt az utolsó verseny az évben (kb. a tizedikig), október végén, november elején. Az időjárás sokszor beleszólt kellemetlen formában, ezért utána szeptemberre átjött a verseny.
Satöbbi: A versenyek rendezése előtt tájfutó múltad volt. Egyes években a POEÜ neve szerepelt a rendezők között.
Gábor: Tájfutó voltam 14 éves korom óta, 50 évvel ezelőtt kezdtem. A POEÜ keretében versenyeztem, tájfutó versenyek rendezésében is részt vállaltam, versenybíró is voltam. A POEÜ-ben volt tájfutó- és természetjáró szakosztály is. Geodéta múltam a térképhelyesbítésekben és a versenyrendezéshez is segítséget nyújtott.
Satöbbi: Milyen volt egy verseny: milyen kategóriák voltak, milyen feladatok?
Gábor: Mi általában minden kategóriában meghirdettük a versenyt, ezért volt például kezdő kategória is. Felsőfokú, középfokú és alapfokú kategóriák voltak. Én a kimondottan tájékozódás jellegű feladatokat szerettem: szerkesztés, távmérés, irányfésű, poligonálás. Ezek tényleg tájékozódási feladatok. A logikai, nagyon matematikai alapú feladatokat, amik persze akár érdekesek is lehettek, kevésbé kedveltem. Az volt, és ma is az a véleményem, hogy a verseny a tájékozódásról szóljon. A rendezéseim vége felé az például nem tetszett, hogy a bajnoksági versenyeken a trükk túl volt lihegve, nem a tájékozódás volt előtérbe helyezve. Megmondom őszintén, sokáig nem voltam a bajnokság mellett. Azzal sem nagyon foglalkoztam, kinek az ötlete volt maga a bajnokság. Persze tudom, hogy a baranyaiaknak, Baronek Jenőnek nem kevés szerepe volt benne. A bajnoksággal az volt a gondom, hogy szerintem esélyegyenlőség kell, de nem tudsz elmenni mindenhová az országban és minden versenyen részt venni, nem lehet minden terepen és térképen azonos erősségű pályákat kitűzni… Aztán jó értékelési rendszer alakult ki. A rendezőgárdák is belerázódtak, a pályavezetés, a pontelhelyezés kifinomult. Én is sokat versenyeztem a fiammal, bár inkább többet a keresztfiammal.
Satöbbi: Miért hagytad, hagytátok abba a versenyrendezést?
Gábor: Az nem volt gond, hogy voltak nehézségek is (pl. az őszi engedélykéréssel). Az ember ezt lelkesedésből csinálja. Kétszer próbáltam tájékozódási hétvégét is összehozni. A hétvégi két napon egy-egy csapat-, egyéni és éjszakai verseny, és volt játékos verseny is (pl. íjászkodni lehetett). Az indok, amiért abbahagytuk a versenyrendezést, hogy elfogyott a rendezői csapat. Olyan embert mindig könnyebb volt találni, aki a verseny napján vállal feladatokat, de ehhez is kell egy kis fanatizmus: rossz időben is kijönni az erdőbe. Családi, baráti körből mindig összeállt a stáb: 10-20 fő. A pályát általában ketten csináltuk. Márton Zolival dolgoztam sokat együtt. Sajnáltam, persze, hogy vége lett, de bele is fáradtam. Amikor abbahagytuk, akkor éppen nem jött olyan generáció, aki ezt csinálta volna, nem úgy, amikor Márton Zoliék kerültek ki a túravezetői tanfolyamról, ahol sikerült őket jól „megfertőzni”. De a versenyrendezésben 80%-ot egyedül megcsinálni, az egy kicsit már sok volt. Sponzorokat szerezni is nehéz volt. A versenyeket a vállalkozásom és a POEü sportkör mindig támogatta. Sponzorok legtöbb esetben a baráti és üzleti körből kerültek ki. Azzal, hogy ez a sport egészséges, meg milyen jó kint lenni a levegőn, kihívás támogatót találni. Emlékszem, régi-régi Tavaszi kupáknál a Gabonaforgalmitól Jenőnek sikerült némi szponzorációs hajlamot szerezni, akkor pl. több kiló liszt volt a tárgyjutalom a dobogósoknak. Előfordult, hogy a Mecsextrém park adott kedvezményt. Térkép szempontjából könnyű versenyt szervezni a Mecsekben, mert a pécsi tájfutóknak vannak jól karbantartott térképeik.
Satöbbi: Üzensz, adsz valami tanácsot a Satöbbi Kupa rendezőinek?
Gábor: Kitartást! Legyenek kicsit őrültek, és merüljenek bele, mert jó dolog ez. A túraverseny-rendezés szabadidőrabló dolog, a családalapításnál szoktak elveszni a fiatalok. Most eszembe jutott egy régi-régi történet, amikor a fiam még óvodás volt és családiasan elindultunk versenyen (természetesen A kategóriában), és a versenytáv vége felé, amikor a gyermek egy kicsit elfáradt, a nyakamba vettem és úgy másztuk meg az emelkedőt. Vagy amikor a Nagy-Mélyvölgy oldalán mentünk felfelé (akkor nem volt a nyakamban), arra úgy emlékezett, hogy olyan volt, mintha a háztetőn mentünk volna. Ez után a kis kitérő után azt gondolom, hogy ugyanakkor csak szabad szívvel szabad csinálni, s akkor élvezni is lehet. Amikor jól sikerül egy verseny, sikerül kevés hibával megcsinálni, a résztvevők jól érzik magukat, a verseny után beszélgetnek – akkor az jó érzés. Hajrá, Satöbbi!
Márton Zoltán
A Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület kétszer is rendezett a bajnokság első évtizedében PITE Kupát, de nem elsősorban ez miatt beszélgetünk Márton Zolival. Tevékenysége hosszú időszakot ölel fel.
Satöbbi: Az országos bajnokság első évében, 1998-ban a Tubes Kupán voltál a versenybíróság elnöke. Valószínűsítem, hogy voltak előzmények.
Márton Zoli: Amikor először rendezőként részt vettem, az 1994-ben volt. Előtte a Tavaszi, Őszi kupákon résztvevők voltunk. Mátrai Gábor rendezett helyi versenyeket, ez egy családias dolog volt. Ezek voltak az első tájfutótérképes tájékozódási túraversenyek. Az 1994-es versenyen a pályafelvezetés és a pályabontás volt a feladatom. Visszatérve a nem is olyan régmúltra: az ’50-es évekből volt egy túravezetési versenynek a térképe kezemben, ami az 50 ezres méretarányú turistatérképről volt kinagyítva 25 ezres méretarányra, kézzel rajzolt térkép volt. Poligonálva volt az egész pálya. A rajton és célon kívüli mindegyik ponthoz csak az irány és távolság volt megadva. Meg kellett szerkeszteni az ellenőrzőpontok helyét, aztán megtalálni – a pontok turistalétesítmények voltak. Egyszer mi is rendeztünk egy ilyen különleges, akadályverseny jellegű versenyt Püspökszentlászló környékén.
Satöbbi: Az alapokat nálad is tájfutás adta?
Márton Zoli: Kicsi tájfutó múltam van. Komlói vagyok, itt is születtem, ’88-tól a Komlói Bányász Sportkörben hosszútávfutóskodtam. A komlói gyaloglók híresek voltak, van olyan komlói gyalogló, aki három olimpián vett részt, ugyan nem nyert, de ez akkor is eredmény, szóval abban a sportkörben futottam. 1990-ben Pécsre kerültem középiskolába, kerestem sportolási lehetőséget. A PVSK futókhoz mentem, a szintfelmérés alapján az derült ki, hogy én sehol sem vagyok, javasolták, nézzek el Kelemen Janiékhoz, a tájfutókhoz. Csapódtam hozzájuk, velük versenyeztem, nem lettem egyesület tag, nyílt és B kategóriában indultam legtöbbször, viszont a tájfutótérkép a barátom lett.
1993-ban túravezető-képzőbe kerültem (Baronek) Jenő bácsi csapatába. Az úgy volt, hogy a balatoni nyári táborban megtudtam egy barátomtól, hogy jelentkezett túravezető-képzőbe. Mondom magamban, én miért nem tudtam erről, de a lényeg, hogy én is elmentem.
Satöbbi: Milyen volt a túravezető-képzés?
Márton Zoli: Egy hét bentlakásos képzés volt, a pécsi, Kardos úti kulcsosházban, nyári szünetben. Baronek Jenő, Géber Sanyi bácsi, Benczes Gábor voltak a szakmai képzés vezetői. Meghívott előadók közül pl. Andirkó Sándorra emlékszem a TESZ-től (társadalmi erdei szolgálat, ez volt a polgári természetőr szolgálat előzménye, én is polgári természetőr vagyok).
Szóval azon a nyáron végzett szakmunkás voltam, 3. évfolyam után volt a túravezető-képző. Középiskolások voltunk a csapatban. Előző évben végzett Bota János, Rónoki Eszter, Horváth Ferenc Balázs – ők a mi képzésünkön besegítettek. Valójában a túravezető-képzés is erősítette a tájfutótérkép-vonzalmamat: kettő turistatérképes gyakorlótúra kivételével a terepi gyakorlás tájfutótérképes volt, a Tettyén, a Misinán. Benczes Gabitól nagyon sokan tanultunk, pl. a domborzat felismerésében.
Satöbbi: Vannak pécsi, baranyai nevek, akik a természetjárás témában, így a tájékozódási túraversenyzésben mindig felmerülnek. Az volt jellemző, hogy az összes baranyai versenyen egymást segítve dolgoztatok?
Márton Zoli: Igen, amint említettem 1994-re, Mátrai Gábornak besegítettünk, de igazán a versenyrendezésbe Jenő és Benczi vontak be engem, minket, fiatalokat. A természetjárásba még 1993 tavaszán bevonódtam, Gundrum Karcsi bácsi, a Vörös Meteor szakosztály akkori elnöke lecsapott rám. Először három évig szakosztály voltunk a Baranya megyei szövetség mellett (Jenő bácsi észrevette az ifjúsági brancsot, meg a lelkesedésünket), utána megalakult a PITE. Az alapítók közül négyen egy iskolába is jártunk, meg a túravezetői tanfolyamon találkoztunk.
Satöbbi: A PITE-ről most könnyű statisztikát gyártani, mert a Mecsek Híradóban a 25 éves születésnap apropóján volt egy összefoglalás. Mesélted, hogy az egyesület elnöke, Bota János minden eseményeteket statisztikai pontossággal nyilvántartja.
Márton Zoli: Igen, Bota Jani mindenre pontosan emlékszik. A Mecsek Híradóban a túraversenyzés tekintetében megjelent, hogy 25 év alatt közel 200 versenyen vettünk részt, 75 érmet szereztünk, 2011-ben ezüstérmesek voltunk.
Satöbbi: A PITE fő profilja a teljesítménytúrák, évente 6-8 túrát szerveztek. 2008-ban és 2009-ban volt PITE Kupa. Itt kettőnél megálltatok. Komplikáltabb túraversenyt rendezni?
Márton Zoli: Mátrai rendezvénye helyett csináltuk a PITE Kupát, de előtte az utolsó Tavaszi Kupát is a PITE-sek rendezték. Részben a közönség hiánya miatt nem folytattuk, részben a túraverseny rendezésében az előkészítésre több időt kell fordítani. A teljesítménytúra az egy napi, aznapi történet, van persze előzetes feladat, de a jó túraverseny-rendezésnek éppen ez az előkészítésre ráfordított idő a lényege, összecsapva nem lesz jó. Szóval szereztünk tapasztalatokat a túraverseny-rendezésben, de nem ez volt az utunk.
Satöbbi: A baranyai versenyek rendezése 2011 óta szünetel, és az utolsó verseny, az ElSant Kupa rendezésében részt vettél. Mi volt a munkamegosztás, mi hárult rád?
Márton Zoli: Minden: először a felvezetés (pályakirakás a verseny előtt), pályabontás volt a feladatom, aztán mentünk Benczes Gabival együtt bemérni a pályát, később én csináltam valamelyik pályát, vagy ellenőr voltam, vagy közösen csináltuk. Az ElSant Gábor versenye volt.
Satöbbi: Mik az elveid a túraverseny rendezésekor? Milyen feladatokat szeretsz?
Márton Zoli: Gábor is, én is – a versenyzők szórakoztatására nyilván – belementük olykor nagyon fifikás, sok feladatos pályákba, csűrt-csavart feladatokba, de aztán az lett a meglátásunk, hogy inkább a tájékozódásról szóljon a verseny. A túraversenyzésben kulcskérdés: mi van a térképen és mi van a terepen. Szerintem a térkép legalapvetőbb jellemző tulajdonsága a hiba, és az a gond, hogy a bajnokság miatt született versenyszabályzat alapján mindennek pontosan stimmelnie kell, ami nem lehetséges. El is határoztuk, hogy a PITE-s versenyeket nem kötjük szabályzathoz, hogy ne legyen annyi kötöttség. A kérdésre visszakanyarodva: Gábornak két nagyon jó feladata a poligon és az egyenes itiner (a római térkép), én is szerettem a poligont.
Satöbbi: Jakab Albinak az a véleménye az egyenes itinerről, hogy nem felsőfokú versenyre való, mert ha tökéletesen meg van csinálva, akkor nem lehet tévedni, szóval inkább B kategóriában jó feladat.
Márton Zoli: Igen, minden utat jól fel kellett venni az egyenes itinerre. Vagyis hát éppen ez a dilemma, milyen ösvényt tekintesz még útnak. Gábornak volt jó kapcsolata helyi nyomdánál, egy idő után kihelyesbítettük is a térképet.
Satöbbi: Axióma: a térképekkel a baranyai túraverseny-rendezőknek könnyű dolga van…
Márton Zoli: Igen, a tájfutóktól mindig lehet kapni. Részt vettünk térképek helyesbítésében, Gábor már ’80-as években is, egyszer én is, a Takanyó-völgyet csináltuk.
Satöbbi: Manapság is versenyzel…
Márton Zoli: [nevet] Csak a ti versenyetekre (a Bakancsos Atom Kupa – a szerk.) megyünk. A mecseki térképeket elég jól ismerem, a terepen pontosan tudom, hol voltak a versenyeinken pontjaink (az Abaliget, Orfű, Melegmány, Misina, Tettye, Zobákpuszta térképeken).
Satöbbi: Tanácsok, intelmek a Satöbbi Kupa rendezőinek?
Márton Zoli: Szánjanak időt a terepi bejárásra, de utána a menetutasítás és a térkép összhangjára is, oda-vissza ellenőrizgetve, legyenek alaposak! Az ellenőrzőpontokkal ne gondolják túl a dolgokat, valamikor a legegyszerűbb pont a legjobb.
Köszönjük
A beszélgetések végén a volt rendezők segítségeket is ajánlottak a Satöbbi Kupa rendezőinek, többek között Benczi előkeresi a régi bójáit, Zoli a versenypálya bejárása után szívesen részt vesz a pályabeszedésben. Az ő munkájukat folytatva vesszük fel a fonalat a baranyai tájékozódási túraversenyek szervezésében.
[jé]
Fotók: 1) szárad a versenykarton a Fehérkúti-kulcsosház cserékkályhájában a 2010. évi ElSant Kupán 2) Benczi a 2017-es Bakancsoson versenyzés közben levadászva 3) értékelés a 2010-es ElSant Kupán 4) Zoli indít a 2008. évi ElSanton
