Megrendeztük az 5. SaTöBbi Tájékozódási Túraversenyt.

Akik múlt szombaton a Misina környékén nyitott szemmel kirándultak a kellemes, tavaszias időben, az utak mentén és a fák között furcsa, zsinórokon lógó narancssárga-fehér „dolgokat” láthattak lobogni a szélben. Tájfutóbóják voltak, amelyek belsejében szúróbélyegzők rejtőztek. Ezeket nem UFO-k hagyták ott, hanem szervezők helyezték el nagy gondossággal. Ugyanis a fenti időpontban került megrendezésre – a Mecseki Barangolók Társasága Egyesület szervezésében – az 5. SaTöBbi Kupa tájékozódási túraverseny. Összesen 102 versenyző vágott neki a 4 pályának a Misina Tetőponttól rajtolva.

A B pályán – ami idén az országos versenysorozat része volt – 22 fő indult el. Az emelt szintű C pályán 17-en álltak rajthoz, míg a kiránduló C pályának 51 fő vágott neki, és igyekezett minél több ellenőrzőpontot megtalálni. A szervezők a legkisebbekre is gondoltak, családi pálya várta a gyerekeket, ahol egy mese alapján kellett az elveszett bagolyfiókát megtalálni. 

A célban frissítő, zsíroskenyér, édesség és kitűző várta a résztvevőket, akik – miközben jókedvűen fogyasztották ezeket – megbeszélték egymással és a szervezőkkel a verseny tapasztalatait, megosztották egymással az átélt élményeiket. 

Az esemény színvonalas lebonyolításában önkéntesek segítették a rendező egyesület munkáját, akiknek ezúton is hálás köszönetet mondanak. 

Remélhetőleg a résztvevők kellemes élményekkel távoztak és minél többen visszatérnek a következő évben a folytatásra.

[Robi]

Az eredmények itt lesznek hamarosan.

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.
Adatkezelési tájékoztató